Ezt olvasta már?


Több száz riasztást kapott a katasztrófavédelem

Több száz riasztást kapott a katasztrófavédelem a hét végi hideg és a havazás miatt; a tartós hideg miatt várhatóan sok dolguk lesz a szakembereknek az elkövetkező napokban is. A rendkívüli hideg egy nap alatt három ember halálát okozta.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -13, -20 fok között várható, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -7, -13 fok között valószínű. Várhatóan a kora reggeli óráktól délkelet, illetve dél felől újabb havazás kezdődik, amely több hullámban terjed majd észak, északnyugat felé.

Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az elmúlt 24 óra adatait ismertetve elmondta: a katasztrófavédelemnek 190 esetben kellett műszaki mentéshez kivonulnia. Nyolcvan alkalommal elakadt járműveket szabadítottak ki, összesen 110 embert mentettek meg.

A havazással összefüggésben négyezer ember dolgozott, köztük rendőrök, tűzoltók, polgárőrök, katonák, műszaki önkéntesek, 1600 műszaki eszközzel.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy egyre több helyről kérnek segítséget szén-monoxid-mérgezés miatt. Tájékoztatása szerint három ember halála hozható összefüggésbe a hideg idővel; Dévaványán szén-monoxid-mérgezés, Debrecenben lakástűz okozott halált, míg a Bocskaikertben egy összefagyott férfi holttestére találtak saját háza udvarán.

A mentőszolgálat egy nap alatt háromezer riasztást kapott, ami 20 százalékkal több, mint egy átlagos napon. A szervezet 1500 munkatársa lényegében folyamatosan dolgozott a közterületeken és az utakon, ám egy-egy esetre több időt kellett szánniuk, mint általában. Hozzátette, volt amikor a mentés során a mentőautó is elakadt.

A szóvivő közlése szerint országosan harmincnál is több szén-monoxid-mérgezésről kaptak jelentést, több esetben életmentő beavatkozásokra volt szükség. Elmondta azt is, hogy az elmúlt napon, a riasztások során ötven embernél merült fel a kihűlés gyanúja. Tizenkét embert kellett fagyásos sérülés miatt ellátni, illetve kórházba szállítani, jellemzően orr-, fül- és lábujjfagyás miatt.

A hideg idő miatt több városban is melegedőkbe, vagy kórházakba vitték a közterületen, vagy fűtetlen kalyibákban fagyoskodó embereket. A mentésben a rendőrség is szerepet vállalt; Budapesten e célra két gépkocsit is szolgálatba állítottak. A fővárosi rendőrök a karitatív szervezetekkel közösen keresik fel a hajléktalanok ismert tartózkodási helyeit, intézkednek biztonságos helyre történő szállításukról.

Csongrád megyében egy nap alatt negyven embert helyeztek el átmeneti szállásokon, míg Győr-Moson-Sopron megyében roncsautóból, ajtótlan-ablaktalan házból mentettek ki hajléktalanokat.

A MÁV arról számolt be, hogy javult a helyzet az ország vasúthálózatán, egyre több vonalon csökkennek, illetve szűnnek meg a korábban tapasztalt késések. A vasúttársaság dolgozói vasárnap éjszaka is tisztítják a váltóberendezéseket, az elektromos váltófűtő berendezéseket tovább üzemeltetik a kiszámítható vasúti közlekedés érdekében.

Készenlétbe állították a jégtörő hajókat is; a Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen tizenhárom jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Minden eddiginél nagyobb flottával indult el a hetedik Tisza-tavi PET Kupa

Idén hetedik alkalommal indult útjára a Tisza-tavi PET Kupa, Magyarország egyik legismertebb közösségi folyótisztító kezdeményezése. A...

El Niño és Magyarország: mire számíthatunk mi, itt, most?

A felmelegedésre most megint rátesz egy lapáttal a csendes-óceáni eredetű El Niño jelenség, de Magyarországon nem elsősorban erre kell...

Orbán Viktor: „A választási vereségért engem terhel a felelősség”

A volt kormányfő szerint feleslegese másokon elverni a port – ezért is mondott le (amit elutasítottak, bár sajtóinformációik szerint...

Tíz kilométeres sávban indul rendkívüli vaddisznógyérítés az autópályák mentén

Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében az M1 és M3 autópályák környezetében intenzív állománycsökkentést rendeltek el. Az...

Klose biztos benne: Megdől a vb-gólrekordja, és azt is tudja, kinek adná át szívesen

Miroslav Klose szerint ezen a tornán átadják a múltnak a gólrekordját.

A tökéletes szőrtelenítés előtti rutin, amivel örökre elfelejtheted a benőtt szőrszálakat

A szőrtelenítés sok nő számára a szépségápolási rutin természetes része, de a benőtt szőrszálak és az irritáció kellemetlenné...

Egy irodalomtanár kitált: A diákok ma már egy 20 oldalas cikket sem tudnak elolvasni

Tyler Jagt amerikai irodalomprofesszor szerint a diákok már egy 20 oldalas cikket sem képesek elolvasni, ami a teljes generáció problémája....

Magyar Péter már előkészíti a meleg párok örökbefogadását a Mi Hazánk politikusa szerint

Novák Előd a miniszterelnök e heti parlamenti felszólalására reagált.

Kiderül a kormány pontos terve: nem lesz titok, mit vállalunk az uniós pénzekért cserébe

Gőzerővel folytatódik a munka: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét, amely az...

Susan Sarandon lánya le sem tagadhatná édesanyját: Eva pontosan úgy néz ki, mint a színésznő fiatalon

Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul...

„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött

A nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban jártunk, hogy megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben...

Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak

A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0