Ezt olvasta már?


Többen házasodtak, kevesebb gyerek született és kevesebben haltak meg tavaly

Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.

A KSH szerdán ismertetett, az MTI-nek megküldött gyorstájékoztatójában az olvasható, hogy az előzetes adatok szerint 2011-ben 88.050-en születtek és 128.700-an haltak meg.

A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A decemberi születésszám némileg elmaradt az előző évitől.

Számszerűen január és május között 3.623-mal kevesebb, június és november között pedig 1.365-tel több gyermek született, mint egy évvel korábban. A decemberi születésszám 0,4 százalékkal, 27 újszülöttel volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest.

Összességében a születésszám 2.285-tel maradt el az egy évvel korábbitól.

A halálozások száma az év első három hónapjában emelkedett, ezt követően viszont kisebb ingadozásokkal tarkítva, de alapvetően csökkenő tendenciát mutatott.

Január és március között 1.640-nel (4,9 százalékkal) többen, az április és december közötti kilenc hónapban viszont 3.396-tal (3,5 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeként a halálozások száma összességében 1.756-tal, 1,3 százalékkal csökkent.

A házasságkötések száma 230-cal, azaz 0,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, így összességében 35.750-en kötöttek házasságot 2011-ben.

A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Hét hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, egy hónapban lényegében azonos nagyságrendű volt a 2010-es adattal, négy hónapban viszont elmaradt az előző évitől.

A legjelentősebb csökkenés májusban és októberben volt, átlagosan 6,6 százalék, az emelkedés mértéke pedig az év első és utolsó két-két hónapjában volt számottevő, átlagosan 7,8 százalék.

A KSH gyorstájékoztatója szerint ezer lakosra 8,8 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületések száma 0,2 ezrelékponttal, a halálozások száma pedig 0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010-es 4 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett.

2011-ben ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.

A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010-es 40.121-gyel szemben 2011-ben 40.650 főt tett ki.

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent. Eszerint a 2001-es népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma az időszak végén 9 millió 962 ezer fő volt.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Ma vége lehet az iráni háborúnak? Ha lehet hinni Trumpnak, hamarosan a Hormuzi-szoros is megnyílhat

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását.

Gajdos László ledobta a zakót és a nyakkendőt, majd a kalózok közé állt

Riport a VII. Tisza-tavi PET Kupa rajtjáról, ahol a Mohu igazgatója megzavarta a rendezvényt, mi pedig napelemes raklaphajón eveztünk be a...

Nyomás alá kerülhetnek az olajmagárak; melyik lesz a jövedelmezőbb?

Az USDA szerint jó olajmagtermés elé néz a világ. A szója, a napraforgó és a repce piacán is nyomás alá kerülhetnek az árak. Így fest...

Azonnali figyelmeztetést adott ki a meteorológia szolgálat

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki vasárnap délután a déli országrészben, és akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják -...

Drámai pillanatok Mucsi Zoltán előadásán: percekkel a kezdés előtt kellett kiüríteni a nézőteret, kiderült az ok

Már minden készen állt Mucsi Zoltán teltházas estjére, amikor váratlan műszaki hiba miatt az utolsó pillanatban lefújták az előadást....

Gluténmentesen a Balatonnál: 5 hely, ahol glutén- és tejérzékenyként még sosem csalódtam

Glutén- és tejérzékenyként a Balatonnál sem kell lemondanunk a gasztronómiai élményekről. Öt olyan helyet mutatunk be, ahol garantáltan...

Tragédia történt éjjel a vasúton: gázolt a vonat

Szombat éjjel tragikus baleset történt Tápiógyörgyénél, amikor a Budapest irányába közlekedő vonat elgázolt egy embert - közölte az...

Az orosz árnyékflotta olajszállító hajóját állították meg a brit fegyveres erők

A tartályhajót megfigyelés alatt tartják, hogy kiderítsék, nem ad-e okot környezeti vagy biztonsági aggályokra.

Visszalépett az előző jelölt, új miniszterelnök-jelöltje van Romániának

Nicusor Dan elnök a Brassó megyei önkormányzat elnökét, korábbi fejlesztési minisztert kérte fel kormányalakításra.

Veszélyes lehet a kukacos cseresznye? Megszólalt az orvos, vigyázni kell!

A 2026-os cseresznyeszezon elkerülhetetlen velejárója a kukacos gyümölcs.

Tisza-kormány: körvonalazódnak az átfogó áltozások

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Kiakadt a Színházi Dolgozók Szakszervezetének háborgásán a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója: "Politikai hangulatkeltés és vádaskodás folyik"

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója közleményben reagált a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz)...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

0