Ezt olvasta már?


További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját

További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját - mondta a honvédelmi miniszter a tárca közösségi oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.


hirdetés

 

Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak és a tárca dolgozóinak áldozatos munkájukért, mondván: 2021-ben "általuk és a kormány támogatásával tovább erősödött a Magyar Honvédség és ezáltal Magyarország biztonsága".

Hozzátette: új haditechnikai eszközök és felszerelések beszerzésével bővítették Magyarország védelmi képességeit, növelték a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állomány létszámát, így 2010-hez képest ma már 13 ezerrel több katona áll a magyar emberek szolgálatában.

A katonák nemcsak az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben álltak helyt, hanem példát mutattak a közösségért, a társadalomért érzett felelősségvállalásból is, hiszen 99 százalékuk már felvette a védőoltást - jegyezte meg.

Benkő Tibor beszélt arról is, hogy kiépítették a katonai pályára irányítás új rendszerét, hamarosan a századik középiskola is csatlakozik a hazafias honvédelmi nevelés kadétprogramjához. Ezzel együtt megemelték a katonai pályára készülő fiatalok ösztöndíját.

Jól vizsgázott az életpályamodell, amelynek egyik eleme a katonai hivatás anyagi megbecsülése - mondta a miniszter.

Benkő Tibor emlékeztetett: tavaly teljesítményjuttatással ismerték el minden katona és honvédelmi alkalmazott áldozatos munkáját. Idén januártól újabb tíz százalékkal emelték a katonák bérét, és februárban a hathavi fegyverpénz is érkezik - sorolta.

Hozzátette: a fegyveres békefenntartó műveletekben részt vevők ellátmányát a tavalyi 15 százalékos emelés után idén további tíz százalékkal növelik, a tisztjelöltek pedig a korábbi szimbolikus ösztöndíj helyett ez év szeptemberétől már illetményben részesülnek. A honvédelmi alkalmazottaknál folytatják a 2019-ben megkezdett béremelést.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország megbízható szövetségesként "kivívta" a NATO vezetésének elismerését, hiszen az atlanti szervezet magyar tábornokot bízott meg a legnagyobb létszámú békefenntartói kontingens vezetésével Koszovóban.

Szólt arról is, hogy újjáépítik az egykor erős magyar hadiipart, ami nemcsak a haderőfejlesztést, de az ország további gazdasági növekedését is szolgálja.

Nem történhet meg, hogy Magyarország védelmi képességeit ismét leépítsék. "Ezért folytatnunk kell a honvédelmi és haderőfejlesztési program minden elemének megvalósítását, kiemelt figyelmet fordítva nemcsak a pályakezdő fiatal katonákra és katonacsaládokra, de a honvédelem ügyét évtizedeken át szolgáló, nyugállományú bajtársainkra egyaránt" - mondta a miniszter.

Videóüzenete zárásaként fontosnak nevezte a továbbhaladást a megkezdett úton, az erős, ütőképes Magyar Honvédség építését, "amely kész és képes nemzetünk védelmére, az ország békéjének és a magyar emberek biztoságának szolgálatára".

 

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Eddig soha nem látott élőlényt fedezhettek fel, videó is van róla

Furcsa élőlénnyel futottak össze a kutatók a Csendes-óceán fenekén.

Kapitális rekord: 230 centis harcsaóriást fogtak

Sporthorgászatot tervezett a mezőtárkányi Mátravíz Horgásztóhoz Nagy Róbert és párja augusztus 5-én, pénteken. Pontyra és amurra...

Autóbalesetben halt meg a Magnum sztárja

Roger E. Mosley a sorozat helikopterpilótáját, Theodore „TC” Calvint alakította.

Egy emu akasztotta meg a forgalmat Nagykőrösön - videó

Egy emu kószált Nagykőrös belvárosában vasárnap.

Sosem került még ennyibe a családi nagybevásárlás – duplázódott a kenyér és a sajt ára

Augusztusban is 30 százalék fölötti éves áremelkedést mutat a Privátbankár Árkosár több mint 15 éve havi rendszerességgel elvégzett...

Szóltak a zsaruk: hétfőtől még jobban kell vigyázniuk az autósoknak

Mostantól egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain.

A 2009-es Csillag Születik nyertese volt: Tabáni István ma már kétgyerekes apa

Tabáni István elégedett az élettel, ami adatott neki.

Konferenciaközpont lesz az MNB ingatlankezelő cégéhez kerülő, egykori Burg Hotelből

A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik...

"Nem árultam el, igazából hány nővel voltam együtt" - Férfiak felfedték, miről hazudtak a párjuknak

Néhány pasi most őszintén bevallotta, mi az, amiről hazudott már a barátnőjének.

Mélypont után Tóth Andi végre egyenesbe került?

Lelkileg többször is a mélypontra került az utóbbi két évben Tóth Andi. A tehetséges énekesnőért sokáig aggódtak a rajongók, de úgy...

Figyelmeztette az USA a csendes-óceáni szigeteket: új harc jön a hataloméhes rezsimek ellen

Az Egyesült Államok egyik vezető diplomatája a Salamon-szigetekre látogatott, ahol felhívta a térség szigetországainak figyelmét a...

Még lehet jövője a platooningnak

Régebben az önvezetés egyik első alkalmazási lehetőségeként tekintettek platooningra, vagyis a járművek szakaszba kapcsolására. Ennek...

Sport

Videón a labdarúgó NB I újabb tömegverekedése

A szombat esti Debrecen-Kecskemét meccsen estek egymásnak a játékosok.

Hasba rúgta terhes barátnőjét a német válogatott focista

A Dortmund játékosának könnyen véget érhet a pályafutása.

Csak jobb jöhet: tüntetés, sokatmondó CR-reakció, hazai United-vereség

A Manchester United 2–1-es vereséget szenvedett a Brightontól az Old Traffordon a Premier League első fordulójában.

˝Öt vagy hat Bajnokok Ligáját akarok nyerni a Real Madriddal˝

A brazil támadó a szerdai UEFA-szuperkupa előtt adott interjút.

Szoboszlaiék csapatába igazol a Chelsea-nél megbukott sztárfocista

Sajtóhírek szerint már mindenben megegyeztek a felek.

Micsoda küzdés: kettővel égett a csapat, mégis felállt a padlóról

Nagyot küzdött a Brentford a Leicester City otthonában, s végül 2–2-es döntetlent ért el.

Egyre kilátástalanabb helyzetben az Újpest

Az Újpest csak kapufáig jutott,

Célba érkezése után meghalt egy 47 éves férfi a szlovák kerékpáros és futóversenyen

A férfit megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de sem sikerült megmenteni az életét.

A Mezőkövesd játékosa szájba rúgta a Kisvárda focistáját - videó

Az osztrák Philipp Schmiedlt már a második NB I-es meccsén kiállították.

Az MTK megnyert meccset szórakozott el az NB II-ben

Bognár György csapata negyedórával a vége előtt még két góllal vezetett.

Megőrülnek a Barca-rajongók Lewandowski ronaldinhós trükkjeiért – videóval.

Parádés trükkökkel mutatkozott be Robert Lewandowski új klubja, a spanyol Barcelona drukkereinek. Bár a lengyel világsztár futballistát senkinek sem kell bemutatni, a Bayern Münchentől igazolt csatár így is kitett mag

0

Bulvár

Na most van baj: borzalmas hír jött Ukrajnából

Az orosz erők augusztus elején aláaknázták az Zaporizzsjai Atomerőmű 1. energiablokkjának turbinatermét, valamint a létesítmény környékét is – írja a 168.hu a The Insider nyomán. 

"Kiugrottam az autóból, elszaladtam egy bokorhoz és elbújtam, mintha pisilnék" - Henry Kettner könyvet írt gye...

A Farm VIP korábbi szereplője szeretné, ha az emberek látnák, hogy a youtuber is ember.

Meghökkentő adatok, Európa éllovasa lett Magyarország

Az elmúlt hét évben az EU országai közül Magyarországon volt a legnagyobb áremelkedés a lakáspiacon. Az idén az első negyedévében az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 szá

Vlagyimir Putyin betegebb, mint gondoltuk: az elnök bizarr dolgot tett az ukrán hírszerzés szerint

Kirjrilo Budanov vezérőrnagy szerint az orosz elnök betegségét és rossz egészségügyi állapotát már több alkalommal is megpróbálta leplezni a nyilvánosság előtt, ám ez nem sikerült neki, ugyanis a férfi szerint

Ezt tedd ha megcsíp a darázs

Sokakat sokkolt a hír, hogy szerdán egy férfi belehalt a darázscsípésbe Szentendrén. Szerdán egy szentendrei piacon egy zöldséges alkalmazottját csípte nyelven egy darázs. Az 56 éves férfi életét a közeli orvosi

Járhatatlanná vált az M7-es autópálya

Egy autó kigyulladt, ütközés is történt, több kilométeres a kocsisor.

Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát, népszavazást kezdeményeznek

Az EP-képviselő szerint a kormány hozzáállása miatt nemcsak az uniós forrásoktól eshetünk el.

Nagyüzemben mentették az embereket a Balatonból

Tizenegy embert mentettek ki a vízirendőrök szombaton.

Döbbenetes felvételek Ukrajnából: karóra tűzhették az oroszok egy ukrán katona fejét

Felkavaró képeket tett közzé a luhanszki terület kormányzója.

Afrika mentheti meg idén télen Európát. Ezt adják nekünk

Az emberiség őshazája most olyat adhat nekünk, amilyet csak egy igazi anya tud.

blogmorzsák

Súlyos hátrányokkal járhat a fatüzelés

Ne várjon senki csodát még egy száz kilós, csempés vaskályhától sem a fűtőteljesítményt és a gazdaságosságot illetően.

A Visegrádi Együttműködés jelenlegi kilátásai

Mit hoz a jövő a Visegrádi Együttműködés országaira? Széthúzás vagy reményteli jövő. Béke vagy pusztító háború?

0