Trend lett az időseknél az internetezés
A hatvan éven túliak fele hónapokon belül netezni fog, ha folytatódik a mostani trend – derül ki egyebek mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló legutóbbi éves felméréséből.
Ugrásszerűen megnőtt a hatvan éven felüli internetezők száma
2016-ról 2017-re hirtelen 33-ról 44 százalékra nőtt azon idősek aránya, akiknél valamilyen formában a mindennapok részévé vált az internethasználat. A távol élő családtagokkal való olcsó és közvetlen kapcsolattartás lehetősége fontos ösztönző, de az internetezésre alkalmas készülékek is könnyebben kezelhetőek.
Az NMHH évek óta végez átfogó, országos kutatásokat különböző témákban, így többek között a lakossági internethasználatot, illetve az egyes távközlési szolgáltatások használatát is folyamatosan vizsgálja. Ennek kiemelt eredményei, valamint érdekes adatokat és összefüggéseket tartalmazó részletes összefoglalója a hatóság honlapján bárki számára elérhető. A felmérések azzal a céllal készülnek, hogy az NMHH pontosabban lássa és megértse a fogyasztók távközléssel kapcsolatos szokásait és véleményét, az azonos módszertannal készülő idősoros vizsgálatok alapján pedig megbízható becsléseket tud tenni az időbeli változásokra. A friss kutatási eredmények közül az egyik legfigyelemreméltóbb az idősekről szól.
Az idősek internethasználata továbbra is elsősorban anyagi és kulturális kérdés
A korábbiakhoz hasonlóan a legfrissebb adatok is azt mutatják, hogy az internetezés az idősek esetében elsősorban anyagi, másodsorban kulturális kérdés. Azok a hatvan éven felüliek használják leginkább a világhálót, akik jól felszerelt háztartásban élnek és a mobiltelefonáláshoz okostelefont kezdtek el használni a közelmúltban. Az NMHH korábbi kutatásai azt is megmutatták, hogy a számítógép-vásárlás és az internet-előfizetés általában együtt járnak: amelyik családban számítógépet vettek, ott internetre is előfizettek. Ha azonban csak a hagyományos társadalmi-demográfiai jellemzők szerepelnek a vizsgálatban, akkor is az látható, hogy az idősek körében leginkább a pénz határozza meg azt, hogy belépnek-e a digitális világba vagy sem. Természetesen az adatok alapján is nagyobb eséllyel kezdenek el internetezni az olyan idősek, akik iskolázottabbak, kedvezőbb infrastruktúrájú és helyzetű földrajzi helyeken – és nem egyedül – élnek, ám a legerősebb hatása a család egy főre jutó havi jövedelmének van. Ez a hatás annyira erős, hogy – a legfeljebb 8 osztályt elvégzőket kivéve – iskolázottságtól függetlenül is sokkal nagyobb arányban léptek be az online világba a jobb anyagi helyzetű idősek, mint a kevesebb pénzből gazdálkodók.
A távolra költözött családtaggal való napi kapcsolattartás nagy vonzerő
Az idősek internethasználati szokásaira nemcsak a saját életük, de családtagjaik, illetve a közvetlen környezetük is nagy hatással van: a távol élő családtagokkal való kapcsolattartás – lehetőleg minél olcsóbb és közvetlenebb – igénye nagyon fontos tényező. Már az évtized elejétől például a Skype használata az idősek körében egyáltalán nem maradt el a fiatalabbaktól, sokak számára kiváló eszköznek bizonyult arra, hogy a gyermekekkel és unokákkal élő kapcsolatuk legyen. Emellett az idősek számára könnyebben megtanulható és kezelhető táblagépek és okostelefonok is elterjedtek már annyira, hogy sok idős kényszer vagy buzdítás hatására elkezdett internetezni. Ez a hatás tetten érhető az idősek internetes tevékenységein, valamint az okostelefon-használatán keresztül is. Az elmúlt évhez képest például megkétszereződött az okostelefont használó idősek aránya, és bár továbbra is alacsony szintről van szó (28 százalék), ilyen arányú növekedés egyik korcsoportban sem adódott.
Böngészésben már felzárkóztak a hatvan év felettiek
Leginkább böngészéssel töltik az időt a hatvan év felettiek a világhálón. A munkahelyi internethasználat torzító hatását kizárva és csak az otthoni internetezést figyelembe véve az adatok azt mutatják, hogy az idősek minden tevékenységet a többieknél valamivel kisebb arányban végeznek, kivéve az általános böngészést, a „szörfözést”, amelyben ma már ők is ugyanolyan rutinnal rendelkeznek, mint a többiek. Nem maradnak el jelentősen a közösségi felületeken sem: kétharmaduk Facebook-felhasználó, minden második idős használ valamilyen csetprogramot, és tízből négyen már a Youtube-ot is felfedezték maguknak. A távolabbi ismerősökkel való kapcsolattartás tűnik azonban az idősek számára a legkomolyabb motivációnak: az elmúlt egy évben a szöveges és beszélgetős csetelés volt az az online tevékenység, melynek aránya jelentősen megugrott (42-ről 52 százalékra), és az adatokból az is látható, hogy az új belépők nagyobb arányban csetelnek, mint a régebben internetezők.
Néhány éve még a régióban leszakadóban voltak a magyar nagyszülőkorúak
Míg a 2010-es évek elején a régióból Csehország és Szlovákia fokozatosan elérte az uniós átlagot, addig Magyarország – és Lengyelország – fokozatosan leszakadni látszott. Az évtized közepén – és ez az uniós átlagnak is megfelel – a 65 és 74 év közötti cseh és szlovák polgárok fele mondta azt, hogy még soha életében nem internetezett, mindeközben ez magyar és lengyel társaik esetében 75-80 százalékot tett ki. Az NMHH 2014-ben végzett átfogó vizsgálata egyértelműen feltárta, hogy akkor a tájékozatlanság és a tapasztalat hiánya voltak (az idősek és környezetük részéről is) a legfontosabb akadályai annak, hogy az idősek elkezdjenek és meg is akarjanak tanulni internetezni.
Az internet terjedésével és a társadalmat érintő szolgáltatások online irányba tolódásával egyre fontosabbá válik, hogy minden társadalmi csoport – a hátrányban lévőket is ideértve – hozzájuthasson a digitális világ javaihoz és lehetőségeihez, így az idősek is. Az új felmérés eredménye azért is nagyon fontos és pozitív társadalmi mutató, mert a világháló használata éppen a hatvan év feletti generáció mindennapjait könnyítheti meg leginkább, sokkal nagyobb segítséget nyújtva nekik, mint a fiatalabbaknak. Áthidalhat számukra nehezebben leküzdhető fizikai távolságot, kiválthatja a cipekedést és sok esetben a hosszú várakozást is megspórolhatják ügyintézéskor.
hírek innen, onnan
Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt
Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...
Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt
Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...
Török Gábor rámutatott Magyar Péter elhamarkodott reakciójára: erre szánta el magát az éjszaka közepén az ügyészség
Provokáció és fricska a vádhatóság részéről A Legfőbb Ügyészség egy időben kezdeményezte Magyar Péter, valamint...
Most jelentette be Vitézy Dávid: folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig
Folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig, így 2029 közepére közvetlen közúti kapcsolat jön létre az M3-as...
"Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
Egymás után jelennek meg a Hankó Balázs melletti kiállások a közösségi médiában, miközben hétfőn az Országgyűlés elé kerül a...
Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
Magyar Péter miniszterelnököt a szolnoki Kossuth téren mondott beszéde közben próbálta meg az egyik ellentüntető tojással megdobni.
Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
A cél, hogy a beavatkozásokat ne csak a hagyományos munkaidőben végezzék el, hanem szükség esetén éjszaka is.
Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó mértéke, hanem több.
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
A KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
Forgatás közben égett halálra a 24 éves filmsztár: egyetlen eldobott gyufa okozta a rettenetes tragédiát
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a...
Hajós András a Heti Hetesben mondta meg, miért nem lett Kossuth-díjas
Hajós András lett a többiek célpontja a Heti Hetes vasárnapi műsorában. A zenész televíziós addig-addig cikizték a többiek, amíg a nem...
Másfélfok: Brutális az aszály gazdasági ára, egy százalékpontnyi növekedés esik ki utána hat év alatt
Egy friss kutatás szerint az aszály gazdasági hatásai jóval tovább tartanak annál, mint ameddig a csapadékhiány. A legnagyobb veszteségek...
Sport
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető
Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.
Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun
Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy
Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás
Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.
Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége
A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.
Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök
Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v
Dráma a Brandenburgi kapunál: a 35 km-ig világcsúcsra álló Assefa a végén már az életéért futott
Tisztelni kell a maratont, 35 km után jön a neheze.
Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"
A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá
Hatalmas húzás előtt Virgil van Dijk: ebbe a csapatba igazolhat a Liverpool klasszisa
2027-ben lejár a szerződése.
NL: Az írek kapusa bojkottál - kiderült, megrendezik-e a debreceni mérkőzést
A keret jelentős többséggel a pályára lépés mellett döntött, miközben Gavin Bazunu kapus személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett a mérkőzéstől.
Hansi Flick vakarja a fejét, újabb csapás érte az FC Barcelonát
Egyre szűkebb a hátsó alakzat.
Bulvár
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek
Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.
Milliókat fizetett volna egy 60 éves férfi a hároméves kislányért, közbelépett a rendőrség
Megdöbbentő tragédia előzte meg az esetet.
Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná
Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.
Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Elszomorító látvány: így veszi vissza a természet az elhagyott balatoni gyermektábort
Egykor még gyerekzsivajtól volt hangos ez a hely...
Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből
A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!
Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán
Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.
Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat
Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.
Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon
A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


