Trump elégedetlen?
Amerikai lapok értesülései szerint Donald Trump elégedetlen Jeff Sessions igazságügyi miniszter munkájával, a tárcavezető állítólag felvetette korábban lemondását is, de a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer nem kívánta kommentálni, hogy az elnöknek van-e még bizalma iránta.
Több amerikai lap - köztük a The Washington Post és a The Wall Street Journal - információi szerint az elnök elégedetlen azzal, ahogyan az igazságügyi tárca a beutazás átmeneti korlátozásáról szóló elnöki rendelettel kapcsolatos ügyeket kezeli. Az ABC televízió értesülései szerint a tárcavezető korábban már, nem hivatalosan ugyan, de fel is ajánlotta lemondását.
Egy, a miniszterhez közelálló, de névtelenséget kérő minisztériumi munkatárs szerint Trump elnök és Sessions között az elmúlt hetekben nem egy alkalommal volt heves vita, kivált azt követően, hogy Sessions - miután kiderült, hogy ő is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, de erről nem számolt be -, kivonta magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok lefolytatásából. Ezt a döntését Trump elnök nem fogadta egyetértéssel, s a kiszivárgott hírek szerint Sessions ekkor vetette fel lemondását.
Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője kedden délután, szokásos napi sajtóértekezletén, újságírói kérdésre válaszolva csak annyit mondott minderről, hogy "ezt nem vitatta meg az elnökkel". Kedd este az ABC televízió riportere ismét megszólalásra akarta bírni őt az ügyben, de Spicer nem felelt. A CNN hírtelevízió viszont idézte a Fehér Ház névtelenséget kérő egyik munkatársát, aki úgy fogalmazott: el akarják kerülni azt, ami Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó lemondatása előtt történt, amikor Kellyanne Conway, Trump tanácsadója azt mondta, hogy az elnök maximálisan bízik Flynnben, akit aztán órákkal később Trump lemondatott.
Az igazságügyi minisztérium szóvivője leszögezte: Jeff Sessions marad a minisztérium élén.
Jeff Sessions alabamai politikusként, Donald Trump egyik legkitartóbb támogatója volt a tavalyi elnökválasztási kampány idején, s ő volt az első amerikai szenátor, aki nyilvánosan is támogatásáról biztosította Donald Trump elnökjelöltségét.
hírek innen, onnan
Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
A mentőknek a beton alól kellett kiásni az áldozatokat.
„Nincs többé biztonság” – Irán baljós üzenetet küldött a világnak, azonnali hatása volt
Az iráni parlament elnöke szerint a Hormuzi-szoros továbbra is veszélyes helyszín.
Állattartók rémálma: 400 kilométert "vándorolt" a vírus, százszámra ölik a marhákat
A bőrcsomósodáskór tavaly már okozott egy járványt a spanyoloknál, de most máshol támad a fertőzés, több száz állatot kellett...
Földönkívüli anyagból készült Magyarország legkülönlegesebb háza, csodájára jár az egész világ
A különleges technológia világszinten is egyedülálló.
Ezért tud ilyen alattomosan terjedni a rák
A kutatók szerint a sejtek akár száz mikron távolságból is érzékelik környezetüket, ami segítheti a daganatok terjedését.
5 csillagjegy márciusban meggazdagodhat – te is köztük vagy?
Ezek a csillagjegyek gazdagodhatnak meg!
Horváth Gréta kitálalt a válásáról: "A pokol maga volt a határhúzás"
Megrázták a történtek.
Zelenszkij szerint Ukrajnának megvan a technológiája ahhoz, hogy megállítsák az olcsó iráni drónokat
Az ukrán elnök új védelmi partnerségről állapodott meg Nagy-Britanniával.
Ma már csak emlékeinkben él a Vidámpark – ilyen volt fénykorában
A budapesti Vidámpark sokunk kedvenc helye volt, ám már jóval korábban is a Városligetbe jártak szórakozni a pestiek.
Ha Trump most meghátrál, abba belerokkan a világ
Remélhetőleg Donald Trump amerikai elnök mielőbb véget vet az Iránnal vívott háborúnak! Ez az érthető emberi vágy manapság számos...
A választás, ahol már a voksolás előtt mindenki tudta a győztes politikus kilétét
Szakértők szerint a világ népességének csaknem fele diktatúrában él.
Nagy felajánlást tett Zelenszkij: ukrán drónok ezreit kaphatják meg az Irán által támadott országok
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a brit parlamentben bejelentette, Ukrajna akár napi 1000 elfogó drónt is küldhet a Közel-Keletre,...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


