Ezt olvasta már?


Új vonat köti össze hazánkon keresztül Kolozsvárt és Bécset

Vasárnap lép életbe a MÁV-START 2018/2019-es menetrendje, amelynek egyik fontos újdonsága, hogy az utasok a nemzetközi összeköttetésben egy új járattal, a Transilvania EuroCity-vel utazhatnak a Kolozsvár–Budapest–Bécs vonalon.

A nemzetközi kínálat változásai közül kiemelhető, hogy a Transilvania EuroCity révén új összeköttetés valósul meg Bécs, Budapest és Románia második legnagyobb városa, Kolozsvár között. A járat egyúttal közvetlen kapcsolatot teremt Kelet- és Északnyugat-Magyarország között is. A vonaton első és másodosztályú klímás kocsikkal utazhatnak, a kocsikat a MÁV-START és a román vasúttársaság, a CFR Călători közösen biztosítja. A Transilvania Eurocity Kolozsvárról 7:35-kor indul, Budapest-Keletibe 14:20-kor fut be, 14:40-kor megy tovább Bécsbe, ahová 17:21-kor érkezik. Bécsből 10:42-kor startol, a Keletibe 13:19-kor érkezik, onnan pedig 13:40-kor megy tovább – Nagyvárad érintésével – Kolozsvárra, ahová helyi idő szerint 22:25-kor érkezik.

A vonat menetideje versenyképes a közúti közlekedésével. A MÁV-START járműfejlesztései révén a közeljövőben tovább korszerűsítik a vonatban felhasznált kocsikat is. A vonatra a MÁV-START kedvezményei érvényesek: Bécsbe 13, Kolozsvárra 15 eurótól kínálunk jegyeket, és kedvező gyermekjegyekkel, kirándulási ajánlatainkkal is várjuk a családokat.

 

A Bécs–Kolozsvár összeköttetés létrehozásánál az érintett vasúttársaságok üzleti célja az volt, hogy a teljes rendszert, a belföldi közszolgáltatási igényeket a lehető legjobban kiszolgálva, de üzleti filozófia alapján működtessék. A Bécs–Budapest csúcsidei vonatkínálat bővítése is fontos a szolgáltatásokban, többek között egy új vonat indítása Bécsből a legzsúfoltabb railjetek mentesítésére 10:40-kor; visszaútban, Budapestről szintén a legkihasználtabb railjet mentesítésére 14:40-kor. Az új vonatpár beállítása utasforgalmi okok miatt is indokolt volt.

 

A vonatok menetrendje itt olvasható: https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/transilvania_budapest_-_bucuresti_-_budapest_20181109.pdf

 

2018/2019. évi menetrend már letölthető és megtekinthető a MÁV-csoport honlapján, a www.mavcsoport.hu oldalon, a Belföldi utazás/Menetrendek, illetve Nemzetközi utazás/Menetrendek menüpontokban, továbbá az internetes menetrendi keresőben, illetve a Vonatinfó mobiltelefonos applikációban.

Bővebb tájékoztatást a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán is kérhetnek az utasok. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból pedig a +36 (70) 499 4999-es számot is.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Még mindig nem érte el a járvány előtti rekordot Európa egyik legnagyobb repülőtere

Hat év telt el a Covid-járvány kirobbanása óta, és a frankfurti repülőtér csak araszolgat előre, a 2020 előtti rekordokról még csak...

Kovács Áron felfedte Fekete Pákó valódi énjét: „Volt választása? Ki tudja...”

Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi könnyek között búcsúztak A Nagy Duett legutóbbi élő show-jában, ám a távozásuk után Kovács Áron...

Durva véget ért a BL tündérmeséje Portugáliában - videó

A norvég Bodø/Glimt történelmi Bajnokok Ligája-szereplését a Sporting Lisszabon állította meg végül: a portugál csapat háromgólos...

Évek óta rosszul takarítod a fürdőszobát: ezen az egyetlen mozdulaton múlik minden

Sokan a drága szerekben keresik a hibát, pedig a bosszantó foltokat egy rossz szokás okozza. A megoldás egyetlen mozdulat, amit eddig szinte...

Akár te is élőben nézheted a bírósági tárgyalásokat otthonról, de egyetlen ügybe soha nem kukkanthatsz be

Januártól bárki beülhet egy online tárgyalásra. Megmutatjuk, melyek azok a perek, amikről a törvény miatt soha nem tudhatsz meg semmit.

Új, rendkívül veszélyes átverés terjed: így működik a tajkártyás csalás

A csalók újabb módszerrel próbálják meg becsapni a Gmail-felhasználókat, ezúttal a tajkártya állítólagos lejárására hivatkozva. Az...

Tragédia a Ludovikán: elhunyt egy fiatal honvédtisztjelölt

Tragikus hirtelenséggel meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a budapesti Ludovika Campuson, a haláleset körülményeit vizsgálják.

Rejtélyes roncsok Lengyelországban: vajon milyen légijármű nyomaira bukkantak az erdőben?

Fémdarabokat találtak egy kelet-lengyelországi erdőben, és a hatóságok vizsgálják, hogy köze lehet-e egy korábbi, feltételezett orosz...

Bíróság előtt a Lumumba-gyilkosság egyik feltételezett szereplője

Bíróság elé állítják Belgiumban azt a korábbi belga diplomatát, aki szerepet játszhatott Patrice Lumumba kongói függetlenségi vezető...

Tesztelték a Joby első sorozatgyártású légi taxiját

A vállalat Marina városában található létesítményében hajtották végre az első felszállást, amely fontos lépés a típus hatósági...

Összeomlott egy állványzat, négy munkás meghalt

Szörnyű, halálos baleset történt kedd délután Bécsben.

Lázár nem tartja reális hírnek, hogy fideszesek vittek volna ukrán zászlót a Nemzeti Menetre

A szekszárdi Lázárinfó egyik résztvevője kérdezte a minisztert a Nemzeti Meneten történt incidensről, a miniszter válaszában perceken...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0