Ezt olvasta már?


Újabb 78 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak és 11-en haltak meg

A járvány Magyarországon való megjelenése óta (március 4.) az elmúlt kicsivel több mint, egy hónapban ez eddig a legmagasabb napi új eset- és haláleset szám is!

817-ről 895-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzéses megbetegedések száma Magyarországon, ez 78 új megbetegedést jelent, további 11 fő pedig elhunyt a megbetegedésben, közölte a hivatalos kormányzati tájékoztató honlap szerdán. A gyógyultak száma 94-re, az elhunytaké pedig 58-ra nőtt.

Az elhunytak között van egy 49 éves férfi is, róla az adatbázisban az olvasható, hogy magas vérnyomása, anyagcsere-betegsége volt. 70 év alatti áldozat rajta kívül kettő van, egy 67 éves nő, az ő adatait még nem töltötték fel, illetve egy 67 éves férfi, akinek anyagcsere-betegsége volt.

A térképes adatokból az derül ki, hogy Budapesten 387, Pest megyében 164 fertőzött van. Utánuk Fejér és Csongrád, majd Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik, de ezekben a megyékben jóval kisebb számokról, 36 és 49 közötti adatokról van szó.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy

BUDAPESTET AZ ORSZÁG MÁS PONTJAINÁL JOBBAN FENYEGETI A BETEGSÉGSZÁM-ROBBANÁS,

ezért Müller Cecília országos tisztifőorvos a kijárási korlátozások fegyelmezett betartását kérte a lakosságtól. A fővárosban van a hatósági házi karanténok egynegyede is.

Beszéltek arról is, hogy a korábbi intézkedések ellenére több idősotthonba és szociális ellátóhelyre bejutott a járvány, a hétfőn elhunytak között is van idősotthonban ápolt ember. Müller Cecília ezért kiegészítette a protokollt, hogy az idősotthonokban meg tudják akadályozni a betegség terjedését. A Pesti úti idősotthonban 53 ápolt és 12 ápoló koronavírusos, és még mindig nem fejeződtek be teljesen a vizsgálatok az intézményben.

Fertőzöttek egyébként minden korosztályból kerültek már ki Magyarországon, mondta el Müller Cecília kedden, kiemelve: gyermekek is betegedtek már meg, ők általában könnyebben vészelik át a betegséget, de ha valamilyen krónikus problémájuk van, rájuk is veszélyes lehet.

Kedden Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be a mentőcsomag újabb részleteit, így például azt is, hogy a kormány

3 HÓNAPRA 70 SZÁZALÉKBAN, „IGAZSÁGOS PLAFONIG” ÁTVÁLLALJA A MUNKAVÁLLALÓK BÉRÉT, DE CSAK HA „NEM OTTHON VANNAK A MUNKAVÁLLALÓK”, ÉS RÖVIDÍTETT MUNKAIDŐBEN DOLGOZNAK.

Azt még nem tudni, az állam mennyivel segíti ki a bajba került dolgozókat. Viszont az biztos, hogy a magyar kisker láncoknak is fizetniük kell a járványalapba.

Korábban az már napvilágot látott, hogy a rövidített munkaidőben a dolgozók a bérük 70 százalékát kapnák meg, azt viszont eddig nem lehetett tudni, ebből mennyit állna az állam.

Azt is szeretnénk, ha ez alatt a 'Kurzarbeit' alatt a munkavállalók nem otthon lennének, hanem olyan hasznos, a cég számára fontos tevékenységeket végeznének, legyen az oktatás, legyen az a cég egyéb ügyeinek továbbfejlesztése, ami hozzáadott értéket állít elő, és nem vezet egyfajta szünethez a munkavállaló szempontjából – fogalmazott.

 

 

Forrás: index.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt az amerikaiak nagyágyúja: tanulni kellene Ukrajnától, mert tudnak valamit, amit az USA nem

Kurt Volker, az Egyesült Államok volt ukrajnai különmegbízottja szerint sürgősen integrálni kell Ukrajna modern, költséghatékony...

A Balti-tengeren támad Ukrajna, visszavonulót fújt az USA - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Ukrán drónok támadták meg vasárnap az oroszországi Primorszk balti-tengeri kikötőjét, felgyújtva azt - közölte Alekszandr Drozdenko...

A Balti-tengeren támadott Ukrajna, itt az oroszok verziója a történtekről

Tüzet okozott Primorszk balti-tengeri kikötővárosban az éjszakai ukrán dróntámadás, a lángokat eloltották, olajtermékek nem ömlöttek...

Magyar Péternek nagyon nem tetszik Karácsony Gergely lépése

A leendő miniszterelnök szerint a főpolgármester el akarja venni tőle a showt.

Jövő hét elején 28 fok is lehet

Nagyítóval kell keresni vasárnap a felhőket.

„Kikaptál, Viktor” - Jámbor András szerint ez okozta a Fidesz vereségét

A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort, amiért a kormány nem hajtja végre az EU Bíróságának ítéletét. A politikus szerint...

Halálra szúrta barátját a nő, mert nem vitte el a bárba, hanem otthon akart vacsorát készíteni

A 27 éves amerikai Mikayla Kloth ellen szándékos emberölés miatt emeltek vádat, miután egy késsel megölte 25 éves barátját. A nőt...

Trump megkapta Irán béketervét, de egy 8,6 milliárdos fegyverüzlettel üzent

Az amerikai elnök jelezte, hogy átnézi az új, 14 pontos iráni békejavaslatot. A diplomáciai lépéssel egy időben az amerikai...

Ennél csinosabb frizurát egy nő sem választhat most tavasszal

Ha valami újdonságra vágysz, akkor adunk pár inspirációt hozzá!

Anyák napja az NB I-ben: Különleges mezben "derbizik" az Újpest a Fradi ellen - fotók

Kedves ötlettel állt elő az Újpest a vasárnapi Derbi előtt.

Könnyes szemmel nyilatkozott Barnai Judit: Nagyon nehéz időszakon vannak túl

Hosszú és kimerítő szezon után végre fellélegezhet Barnai Judit, aki őszintén beszélt Curtis nehéz időszakáról és arról is, milyen...

Papp Sándor Zsigmond: Kirándulás odabent

A legtöbb szülő szembesül ezzel: legyen bármilyen jó a kapcsolata a gyerekével, mégis olykor akadnak olyan problémák, amiket képtelen...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba

Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

Elhunyt a Forma-1 legendája

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.

0