Ezt olvasta már?


Véber kifakadása ismét országos visszhangot kapott

Az NB II-es Nyíregyháza labdarúgócsapatának vezetőedzője - az egykor a pécsi kispadon is megfordult -, Véber György elkeseredetten értékelte csapata vasárnapi, Vác elleni hazai vereségét (Nyíregyháza–Vác 1–3), és szóba került az elhíresült törökországi kifakadása is.

„Elkeserítő volt megélni a mérkőzést, pedig a felkészülés alapján semmi előjele sem volt annak, ami az első bajnokinkon történt – mondta a Váccal szembeni vereség után Véber György, a nyíregyháziak október 24. óta hivatalban lévő vezetőedzője, akivel eddig hét mérkőzésen nyolc pontot szerzett a csapat. – Védekezésben elképesztő hibákat követtünk el, nemcsak a hátvédek, hanem az egész csapat. Amire készültünk, hogy leszűkítjük a területet, abból semmi sem valósult meg, az pedig külön balszerencsénk, hogy a Vác ennyire megbüntette a hibáinkat. Pedig az első gól után hamar talpra álltunk, megkockáztatom, a második félidőt sem kezdtük rosszul, erre jött hátul egy újabb hiba, és máris az ellenfél vezetett.”

Szó sincs arról, hogy a támadókat felmenteném, de a betömörülő védelemmel szembeni technikai hibákra magyarázatot ad a mély talaj. Bele sem merek gondolni, a vasárnapi meccs után mikorra lesz jó állapotban a pályánk.

Nagy volt a várakozás Nyíregyházán (talán emiatt is akartak mindenképpen játszani, holott a pályát elnézve lett volna ok a halasztásra), ahol az átigazolási időszak utolsó óráiban megszerezték Debrecenből Takács Tamást is, igaz, a támadót még nem vethették be. Fel lehet állni a mélyütésből?

„Fel bizony, mert szerencsére van még tizenhét forduló – vágta rá Véber György. – Az egyedüli jó, ami velünk történt, hogy a feljutást valóban komolyan gondoló riválisok is kikaptak, így tehát nem változott semmi. Kedden közlöm a srácokkal, számunkra most kezdődik a bajnokság. És tisztázom velük, hogy minden hibáért büntetés jár. Országos kampányt indítottak ellenem a kifakadásom miatt, amely az egyik törökországi mérkőzésünk videofelvétele révén került nyilvánosságra. (Véber György pécsi vezetőedzőként is kifakadt akkor NB I-es játékosaira egy meccsen, NB II-eseknek titulálva őket. A szerk.) Erre mi történik az első bajnokin? Ugyanazt a hibát elkövetjük hátul, csak most egy másik kapussal! Hermány Bencének megtiltom, hogy többször úgy passzolja ki a labdát, mint az első kapott gólunk előtti szögletet megelőzően. Ha nem lesz belőle gól, akkor is büntetés jár érte. Mert most már mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy több hibázási lehetőségünk nincs.”

Forrás: nso.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk

Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.

MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában

Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára

Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya

Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.

Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből

A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...

Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra

A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...

Magyar csoda keringhet a Hold körül

„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...

Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat

Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...

Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban

Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...

Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek

A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0