Visszaadta jogosítványát Fülöp herceg
Visszaadta járművezetői engedélyét Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt.
Az idén 98 esztendős Fülöpöt a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte a baleset január 17-én, amikor Land Rover Freelander terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.
A herceg maga vezette a Land Rovert, amely felborult. II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból.
Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának, a 45 éves Emma Fairweathernek eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket.
A Kia személyautóban utazott egy kilenchónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.
Jóllehet a rendőrségi vizsgálat még tart, az idős herceget számos bírálat érte, különösen azután, hogy már a baleset másnapján Sandringhambe szállítottak számára egy másik Land Rovert a királyi család garázsából, és Fülöp azonnal ismét a volán mögé ült. Ráadásul elfeledkezett a biztonsági övről, és több lapban is fotók jelentek meg, amelyeken világosan látszott, hogy az öv becsatolása nélkül vezetett.
A területileg illetékes Norfolk megyei rendőrség emiatt figyelmeztetésben is részesítette az uralkodó férjét.
Fülöp azonban a Buckingham-palota szombat este kiadott rövid közleménye szerint végül is úgy döntött, hogy felhagy az autóvezetéssel.
A királyi család első számú londoni rezidenciájának tájékoztatása szerint az edinburghi herceg gondos megfontolás után úgy döntött, hogy beszolgáltatja vezetői engedélyét a rendőrségnek, és ez szombaton meg is történt.
A palota hangsúlyozta, hogy Fülöp herceg önként, saját elhatározásából adta vissza jogosítványát.
Fülöp nem sokkal az incidens után, a másik autó súlyosabban megsérült utasának, Emma Fairweathernek küldött személyes levelében kifejezte mélységes sajnálkozását a balesetben általa játszott szerepért, jóllehet azt nem írta le konkrétan, hogy őt terhelné a felelősség.
A balesetet a herceg azzal magyarázta, hogy bár jól ismeri a kereszteződést, ahol az ütközés történt, a délutáni időpontban már alacsonyan járó nap azonban elvakította, így nem vette észre a közeledő másik járművet, és ennek következményei miatt komoly lelkiismeret-furdalás gyötri.
Fülöp herceg külön is mélységes sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Emma Fairweather a balesetben töréses sérülést szenvedett, és gyors felépülést kívánt a sérültnek.
Fülöp hercegre - ha megállapítják felelősségét - hatósági intézkedések várhatnak, a történtek után kiadott rendőrségi közlemény szerint ugyanis az ütközés körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják, és a hatóság "meghozza a vizsgálati eredménynek megfelelő intézkedést".
Fülöpnek régi szenvedélye volt az autóvezetés, és a herceget mindeddig rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák - Windsor, Sandringham, Balmoral - környékén.
Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.
Az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő Londonon kívül szintén rendszeresen maga vezeti járművét, ha nem hivatalos programokra tart.
hírek innen, onnan
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma 80 százalékkal csökkentette az amerikai állampolgárságról való lemondás díjat, amely eddig...
Börtönt kért a bíróság egy kecskeméti drogkereskedő család utolsó életben levő tagjára
Volt egy olyan vevője a családnak, aki nyolcszáz alkalommal vásárolt tőlük drogot.
Keane szerint a 2-0 veszélyes a Fradi számára: "Azon vagyunk, hogy ők is szenvedjenek" - ezt várja az EL-visszavágótól
Robbie Keane szerint az FTC játékosainak maximális energiát kell mozgósítaniuk, és minden helyzetre fel kell készülniük, mert az...
Súlyos baleset történt egy bécsi építkezésen: négyen meghaltak, egy ember életéért még küzdenek
Súlyos építési baleset történt Bécsben kedd délután, amikor egy szerkezet összeomlott egy belső udvarban. A katasztrófában többen...
Irán rendkívüli bejelentése – Izrael megölte az egyik kulcsemberüket
Izrael újabb és újabb iráni vezetőket húz ki a sorból.
A vita nem mindig rossz – ezért tesz jót a kapcsolatodnak, ha néha veszekedtek
Az általános elképzelés, hogy a jó párkapcsolat egyik legbiztosabb jele a konfliktusmentesség. Ha nincs veszekedés, akkor nincs is...
„Az erotika bennem van, és a misztikum is” - Kozso gyönyörű lányát egy név kísértette álmában Londonban, azóta semmi sem a régi
Amanda Ardens egy barátnős kikapcsolódáson volt Londonban, amikor egy álom teljesen felkavarta. Az Elvira név annyira nem hagyta nyugodni,...
Lehullt a lepel: titkos üzletet kötött a háttérben Elon Musk - Itt van a fordulat a Teslánál?
A Tesla 4,3 milliárd dollár értékű akkumulátorcella-vásárlási megállapodást kötött a dél-koreai LG Energy Solutionnel. A michigani...
Ábel Anita kitálalt: ezért vált el 16 év után
Ha nem lépett volna, talán sose szabadul.
Szabados Ági: Sokan hülyének néztek, de én hittem a közösségemben
Hogyan lesz egy televíziós műsorvezetőből könyvesbolt-alapító? Szabados Ági inspiráló története a Küszöb új részében.
Női vitamincsapda: a marékszámra szedett pirulák helyett ez a valódi titok!
Ezek a létfontosságú vitaminok nőknek.
Eurojackpot: 11 ezer millió forintot ért ez a 7 könnyű szám
Ezek voltak a nyerőszámok március 17-én.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Már csak a csoda segíthetne Xantus Barbarán? Megható összefogás indult érte
Súlyos titkot őriz a múltjából Xantus Barbara.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


