Visszaállítják a Péteri-tó eredeti mederalakulatát
Visszaállítják mintegy 330 millió forintból a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás és Pálmonostora között fekvő Péteri-tó eredeti mederalakulatát - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint, a tó mai állapotát az 1920-30-as években történt szabályozások határozzák meg. Ezek következtében a szabad vízfelület jelentősen lecsökkent, medrét halastavi hasznosításra alakították át három egységből álló tórendszert létrehozva. A tó vízutánpótlása alapvetően a Dong-éri-főcsatornából, zsilipeken keresztül történik. A Kiskunfélegyházától tíz kilométerre lévő, 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek és legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak. A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág, hiszen több mint 200 madárfaj fordul itt elő. A Péteri-tó nádasaiban az összes hazai gémfaj költ, jellemző fészkelő a feketenyakú- és a búbos vöcsök, gulipán, cigányréce és a nagy goda. Halastóként ma már egyik tó sem működik. A rekonstrukcióval a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a lehetőségekhez mérten visszaalakítsa az egykori szikes tó eredeti mederalakulatát. Az így megújuló vizes élőhely szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet, mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába, költő-, pihenő- és táplálkozó területet biztosítva számtalan védett fajnak. A Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) támogatásával megvalósuló élőhely-rekonstrukció során gát- és töltésbontással egységesítik a tómedret, majd a nyílt vízfelületek növelése érdekében a fészkelési idő elmúltával a nádas felületét mintegy 30 hektárral csökkentik. A feltöltő csatornák és a hozzájuk kapcsolódó műtárgyak felújításával stabilizálni fogják a vízutánpótlást és a vízvisszatartást, továbbá felszámolnak minden olyan létesítményt, amely az egykor itt folytatott halgazdálkodást szolgálta, ezzel is növelve a terület természetességét. A földmunkák várhatóan az év végére befejeződnek, és a jövő év elején visszaállhat a tó üzemi vízszintje is. A teljes tájrekonstrukció várhatóan 2021. első félévében zárul le. A Péteri-tónál most is látogatható Vöcsök tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó. Ezek mellé egy újabb kilátót és egy madármegfigyelő lest is épít majd a nemzetipark-igazgatóság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


