Wolf Kati már most az egyik kedvenc
Wolf Kati a nemzetközi szavazóoldalakon és az internetes fogadóirodáknál is előkelő helyen áll, de péntek délelőtt még egy díjat is átvehetett.
Wolf Kati ugyan még csak próbál az Eurovíziós Dalfesztiválra, ám máris díjat nyert Düsseldorfban. Az énekesnő egy német rádió elismerését kapta meg, szerintük ugyanis a What about my dreams? című dal a nemzetközi verseny legjobbja - írja a Blikk.
Az X-faktor volt versenyzője egy üvegből készült violinkulcsot kapott elismerésként, miután a német rajongók és rádióhallgatók a magyar dalt választották a legjobbnak az induló szerzemények közül. A megelőlegezett siker miatt óriási nyomást érez magán a kétgyermekes édesanya.
„Már az első próbámon rengeteg újságíró vett részt, nagyon sok interjút adtam az alatt a pár nap alatt, amióta itt vagyunk. Szerda este például a török csapatnak volt egy partija, ott is nagyon sokan fotóztak" - árulta el a Borsnak.
„Arra viszont figyelek, hogy ennek ellenére ne bízzam el magam. Azt hiszem, a szavazók többsége nem látta még a dalom, élőben fog először találkozni vele. Azt persze érzem, hogy nagyon sokat várnak tőlem, emiatt van is rajtam nyomás, de tudom, az a legfontosabb, hogy százötven százalékra teljesítsek - tette hozzá a Szerelem, miért múlsz? / What about my dreams? című slágerével induló énekesnő.
De nemcsak Németországban, hanem Svédországban is siker Wolf Kati dala, hiszen egy svéd televízióműsorban az ottani zenész szakemberekből álló zsűri szintén a magyar versenydalt választotta a legjobbnak.
blikk.hu
hírek innen, onnan
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
Kiderültek a nevek: megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetője
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...
Hatalmas tömeg várta Orbán Viktort – Így zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa – galéria
Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10...
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„A csapat visszatért” – Andrei Mangra sokatmondó fotóval jelentkezett be Svédországból
A táncos ezzel a felirattal posztolt egy közös képet a Dance the Night Away társulatáról, megerősítve, hogy velük folytatja a munkát. A...
Budapesti UFO-észlelésről írnak egy CIA-nál tett bejelentésben, Moszkva is felbukkan benne
A 1956-os bejelentés szövegét az ufoaktákkal hozták nyilvánosságra.
Szakadék: miközben Ázsiában mindenki dolgozik, a finneknél és a spanyoloknál komoly bajok vannak
Továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban: az OECD-országokban áprilisban már a hatodik egymást követő...
A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből
Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...
Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia
A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...
Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi
A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


