XIX. Doni Hősök Emléktúra
Immár tizenkilencedik alkalommal tisztelegnek az 1943-as doni hősök emléke előtt emlékmenetekkel.
A szokásoknak megfelelően január 12-én vette át a Magyar Tartalékosok Szövetség hagyományőrző tagozatának vezetője azt a díszparancsot, mely utasítást ad a tervezett menetek végrehajtására. Az emlékmenteket országosan több helyszínről indítják, az első, a Bakony menetszázad már január 11-én elindult Szigligetről mintegy 60 fővel.
| Kovács István fotói |
Őket követi majd a 17-i hétvégén a Csatti menetszázad Vámosújfaluból indulva, és 18-án a Honvédsuli Kadét Program középiskolásai, akik 2019-re kétszáz kilométeres menetet vállaltak.
A január 24-27-i hétvégén is több menetszázad tiszteleg majd a hősök emléke előtt. Abasár és Gyöngyös között a Lenkey menetszázad zászlaja alatt a Matasz-szervezetek és külföldi partnereik teljesítik az emléktúrát. Ugyanezen a hétvégén hajtja végre a kijelölt távot a Hajdú menetszázad. A menetelők között lesznek középiskolás diákok, aktív és önkéntes területvédelmi tartalékos katonák, valamint magyar és román katonai hagyományőrzők is.
A kiemelt menetszázadok mellett még számos kisebb emléktúra is lesz országszerte. A szervezők szerint több mint ötszázan tisztelegnek majd eképpen a Don menti harcok hősi halottainak emléke előtt. A XIX. Doni Hősök Emléktúra ünnepélyes záróceremóniájára február 17-én, Nyíregyházán kerül sor.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


