Ezt olvasta már?

0

7 dolog, amit érdemes megnézetni tavasszal az autón

A tavasz az az időszak, amikor már alig várjuk, hogy útnak induljunk az autónkkal a szabadba, leengedjük az ablakokat és élvezzük a friss levegőt. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az utazgatásba, ne feledjük, hogy a kocsink is megélte azokat a nem is olyan távoli téli hónapokat.


hirdetés

Az ALD Automotive | LeasePlan most összegyűjtötte, mit érdemes leellenőriztetnünk, lecserélnünk, illetve kitisztíttatnunk az autónkban még a meleg beköszönte előtt, ha nem szeretnénk, hogy a jól megérdemelt kikapcsolódás alatt kellemetlen meglepetések érjenek minket.

 

Ablaktörlő és szélvédőmosó

 

A téli időszak megviseli az ablaktörlő lapátokat, hiszen a hidegben a gumi könnyen kiszárad és megtörik. Ahogy beköszönt a jó idő, a bogarak miatt nagy szükségünk lehet egy ép ablaktörlőre, ezért érdemes lecserélni a kopott lapátokat, hogy teljes értékében élvezhessük a tavaszi kilátást. Ehhez nagyban hozzájárul az évszaknak megfelelő típusú szélvédőmosó folyadék – például jelentős különbséget jelent, ha a mosófolyadék oldja a szerves anyagokat, azaz a nemkívánatos vendégeket a szélvédőn. Sem az ablaktörlőből, sem a lemosó folyadékból nem érdemes a legolcsóbbat választani, hiszen ezekkel gyorsabban kophat a gumi, ami előbb-utóbb megkarcolhatja az üveget.

 

Klímarendszer

 

A nyári szezonban áldás a klíma, és ilyenkor előszeretettel is használjuk ki a rendszer teljes teljesítményét – bejuttatva mindent az utastérbe, ami addig esetleg az autó mélyén lapult. Éppen ezért mielőtt elkezdődik a klímaszezon, érdemes alaposan áttisztítani a rendszert. A légkondit a nyári melegtől függetlenül, ilyenkor is érdemes bizonyos időközönként bekapcsolni, hogy a klímagáz a vele együtt mozgó olajjal rendszeresen átkenje a rendszer tömítéseit, így azok ne száradjanak ki és essenek szét. A gáz szintjét szintén érdemes még a kánikula előtt ellenőriztetni, hiszen a szezonban sokszor heteket kell várni arra, hogy egy szakember utántöltse a hűtőközeget.

 

Szűrők

 

A klíma kitisztítása mit sem ér, ha nem cseréljük ki a pollenszűrőt. Az év során rengeteg por és egyéb szennyeződés gyűlik össze az utastéri légszűrőben is, amely eltömődést vagy akár károsodást is okozhat – az eltömődött vagy sérült légszűrő pedig megkönnyíti a pollenek és a tavaszi allergének keringését az autóban. A fizikai szűrésen túl ez a kis eszköz a levegőből származó párát is felfogja, ami szintén nélkülözhetetlen a kellemes utastéri környezethez. Gondoljunk hasonlóan a motortér levegőszűrőjére is – azért, hogy a por ne tehessen kárt a motorban, ennek a cseréjére is időnként sort kell kerítenünk, és erre a tavasz – ha már az utastéri szűrőt is lecseréljük – éppen jó alkalom lehet.

 

Akkumulátor

A hideg idő és a fagyok megviselhetik az akkumulátort, különösen, ha a téli hónapokban jellemzően nem használjuk annyit az autót, mint amennyit tavasszal és nyáron. Azért, hogy biztosan ne a hétvégi túrán kelljen a lemerült akkumulátorral és a gyorsindítással bajlódnunk, ellenőriztessük szakemberrel az akkumulátor állapotát a szezon elején.

 

Folyadékok

Evidens feladatnak tűnhet, mégis gyakran megfeledkezünk arról, hogy utántöltsük az autónk egészséges működéséhez szükséges folyadékokat. Mielőtt hosszabb útra – netán külföldre – indulunk, ezek pótlását semmiképpen ne hagyjuk ki. Ne feledkezzünk meg a fék- és hűtőfolyadékokról, a motorolajról és a szélvédőmosó folyadékról sem.

 

Gumik

 

Bár áprilisban néhány napig szinte nyári időjárást élvezhettünk, hamar visszatértek a kora tavaszi, hidegebb napok. Éppen ezért semmivel nem késtünk el, ha még nem cseréltük le a téli gumit. Ezt akkor érdemes megtennünk, amikor már tartósan 7 fok felett van az átlaghőmérséklet. Sokan várnak a nagy melegek beköszöntéig a cserével, azonban a beton akkor is forró lehet, amikor mi még nem érezzük túl melegnek a levegőt – tehát nem kell 30-40 fokos hőség ahhoz, hogy téli gumink tapadása gyengüljön. Mielőtt tehát igazán belevágnánk a tavaszi-nyári időszakba, cseréltessük le a gumikat, és ellenőriztessük a kerekek és a gumik állapotát.

 

Alváz

 

Hiába jön a téli sár és latyak helyett tavaszi bogárinvázió, érdemes elvinnünk a jó idő beköszöntével az autónkat egy teljeskörű mosásra – az alvázon ugyanis még mindig lehet nyoma a téli útviszonyoknak. A tél folyamán könnyen elkezdhet rozsdásodni a futómű, a kátyúk és az útra szórt só is okozhat rejtett problémákat. Tavasszal érdemes ezért ellenőriztetni a felfüggesztést, elvégezni a szükséges javításokat és egy alapos, az alvázat is érintő mosással lezárni az autó tavaszi megújulását.








hírek innen, onnan

Gáspár Zsoltinak kegyetlen fájdalmai voltak: a család tartotta benne a lelket

Kegyetlen volt, amit átélt Gáspár Zsolti a betegsége miatt. Testvére, Győző is felkereste, amikor megtudta, mennyire súlyos volt az...

Szinte már könyörög a Barcelonának a La Liga gólpasszkirálya

Alex Baena, a Villarreal fazonszabásza a katalán RAC1-nek nyilatkozott.

Az FBI segítségével fogtak el egy nagytarcsai drogkereskedőt

A dark weben kereskedett kábítószerrel.

Az aranylabdás horvát legenda sértődötten hagyta ott az újságírókat - videó

Luka Modric minden bizonnyal igazságtalannak érezte az egyik újságíró kérdését.

A telefonján bizonygatta a bírói tévedést a németek sztárfocistája - videó

A német csatár elővette a telefonját és Willi Orbánról mutatott egy képek az újságíróknak.

Mi lesz itt hétvégén?. Már most ilyen meleg a Balaton és a Velencei-tó

Ugyanolyan meleg a víz Siófoknál és Agárdnál.

Demi Moore üzente meg Bruce Willisről: elveszítettük őt

Bruce Willis állapotáról a színész életében legfontosabb nők adtak helyzetjelentést, köztük Demi Moore is.

Nem virágzik a hortenziád? Íme a profi módszer, amit sokan megirigyelnek majd

A minap kertész ismerősömmel beszélgettem, akinek elpanaszoltam, hogy már hetek óta nem virágzik a hortenziám. Ekkor mesélt egy filléres...

Összeomlott Kovács Patrícia

Most jött a hír!

Safeguards by Design: Paks II.-ről is szó volt a nemzetközi egyeztetésen

Az Országos Atomenergia Hivatal adott otthont az új atomerőművi blokkokkal kapcsolatos nemzetközi nukleáris biztosítéki egyeztetésnek.

Sport

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

Ilkay Gündogan: Meglepődtem, hogy Orbán és a magyar csapat ennyire mérges volt

Németország két kör után továbbjutott, nem csoda, hogy a Magyarország elleni 2-0-s győzelem után Julian Nagelsmann nem győzte fogadni a gratulációkat. A góllal és gólpasszal záró Ilkay Gündogan pedig odaszúrt eg

Nagy Ádám elárulta, mit mondott neki a játékvezető az első német gólról

A magyar válogatott középpályása szóvá tette az első félidő után a Willi Orbán elleni szabálytalanságot, és érzése szerint fordított esetben biztos, hogy középkezdés helyett szabadrúgás következett volna.

Ilyen nincs. Hollandiában szidják a gyalázatos holland bírót, aki szabálytalan gólt ítélt a németeknek

Danny Makkelie a hollandok szerint szégyenteljes teljesítményt nyújt.

Itt nézheti meg a magyar szurkolók hátborzongató, fantasztikus vonulását Stuttgartban

Egy kicsit most mindenki Németországban érezheti magát.

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

Még egy elképesztően rossz hírt kaptak Szoboszlaiék

Nem elég hogy kikaptunk a németektől, a baj tovább fokzódott.

A svájci kapitány értékelése: A magyar és a skót válogatott közül utóbbi okozott több problémát

Murat Yakin felhívta játékosai figyelmét, hogy Skócia biztosan szeretne javítani önbecsülésén is.

Drámai döntetlen Hamburgban

Horvátország fordított, de az albánok ezúttal pontot tudtak menteni

Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Ahogyan azt korábban jeleztük, szerda délben Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A sorsolásban érdekelt volt a magyar […] A Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

0

Bulvár

Házépítés közben bukkant aranykincsekre egy nógrádmegyeri család, nem tartották meg

A kincset az első megdöbbenés után átadták a rendőrségnek.

Óriási leállás jön Magyarország egyik legnagyobb bankjánál, a számláidat se fogod tudni befizetni

Figyelmeztetett Magyarország egyik legnagyobb bankja, hogy hamarosan karbantartást fognak végezni náluk. Résen kell lenned, mert rengeteg szolgáltatás nem lesz elérhető.

Ilyen nincs! Végleg megadóztatják a magyar családok megtakarításait: ennyit kell fizetni augusztustól

Változik a kamatjövedelmek szocho fizetési kötelezettsége, nem csak veszélyhelyzetben, de állandóan be kell majd fizetni.

Jön a 39 fok: eszedbe ne jusson ilyen színű ruhát felvenni a forróságban

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére. Mutatunk néhány trükköt,

Ki nem találja, mit csinált Orbán Viktor és Magyar Péter az esti focimeccs előtt

A miniszterelnök szerdán a Mercedes-Benz Group AG stuttgarti székhelyén munkaebéd keretében megbeszélést folytatott Ola Källenius vezérigazgatóval, a cég igazgatótanácsának elnökével.

Újabb bomba robban? Az ügyészség holnap rendkívüli tájékoztatót tart Magyar Péter hangfelvételéről

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.

Melania Trumpnál is szebb a britek first lady-je: a ritkán látott Akshata gyönyörű nő

Akshata Murty nevéről sokan még csak nem is hallottak idehaza, pedig Nagy-Britannia miniszterelnökének 44 éves felesége valódi természetes szépség.

Terjed a húsevő baktérium-járvány – 2 nap alatt végezhet az emberrel

Japánban nagy a baj, de igazából bárhol előfordulhat.

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

blogmorzsák

Egykori szocialista nagyvállalat étterme

Ha figyelembe vesszük, hogy állítólag egyszerre 600 dolgozó tudott itt ebédelni, akkor nem csupán egy szimpla menza jut eszünkbe.

Megvan az első magyar díjazott Cannes-ban

Az 1943 két szobrocskát is érdemelt.

0