Ezt olvasta már?


Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Magyar Bankszövetséggel közösen tartott sajtótájékoztatót.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy hazánkban az elektronikus fizetési rendszerek a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek, a csalók így főként közvetlenül az ügyfeleket megtévesztve próbálkoznak azok adataihoz hozzájutni.

Az elkövetési mód lényege, hogy a támadók telefonon, e-mailben vagy egy közösségi oldalon keresztül megtévesztik a kiszemelt áldozatokat, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy saját maguk adják meg adataikat az illetékteleneknek, vagy önszántukból utaljanak át nekik pénzt.

Tánczos Miklós r. ezredes, főkapitányi biztos az adathalászat egy speciális fajtáját, a telefonkártya-feltöltő csalást ismertette. Ilyenkor a bűnözők nyeremény ígéretével hívják telefonon áldozatukat. Arra veszik rá a sértettet, az általuk megadott telefonszámhoz tartozó egyenleget töltse fel. Az is előfordul, hogy bankkártyájának adatait kérik el, így hozzáférve teljes számlájához. A kapcsolódó hanganyag ezt mutatja be.

Bencsik Balázs nb. ezredes, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója azt mutatta be, hogyan ismerhetjük fel, ha bűnözők próbálnak adatainkhoz hozzájutni. Az ezredes kiemelte: októberben indult a Kiberhónap kampány, melynek célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése.

Németh Ágnes r. ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője az internet-tudatosság fontosságát hangsúlyozta. Az osztályvezető kiemelte: ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, a lehető legrövidebb időn belül tegyen feljelentést.

 

Forrás: police.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Holtan találták a francia modellügynököt, aki segíthetett Epsteinnek nőket toborozni és bántalmazni

Daniel Siad már a második olyan francia modellügynök, aki meghal azelőtt, hogy a hatóságok tisztázhatták volna szerepét az Epstein által...

Hatalmas forgalom várható - így juthat ki a 41. Forma-1 Magyar Nagydíjra: minden tudnivaló a közlekedésről és a parkolásról

Elkezdődött a közlekedés szervezése a 41. Formula 1 AWS Magyar Nagydíjra. Mivel hatalmas az érdeklődés a versenyhétvége iránt, már...

Megjelent a NAV a szolnoki polgármesteri hivatalnál: a városvezető feljelentését vizsgálják

Ellepték a szolnoki polgármesteri hivatalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Erről Győrfi Mihály, a város polgármestere...

Önt is szeretik a szúnyogok? A tudósok szerint a ruha színe is befolyásolja, hogy kit csípnek meg a rovarok

Nyári estéken alig várjuk, hogy kiülhessünk a teraszra vagy sétálhassunk egyet a folyóparton, ám a kellemes időtöltést megzavarhatják...

2051 végéig titkosították a Szijjártó Péter–BYD-ügyet, és beidéznék a minisztert is

A Nemzetbiztonsági Bizottság szerdai ülésén tárgyalta Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter kinevezését a...

Jövő héten is rendkívüli parlamenti ülés jön, a vagyonvisszaszerzési hivatal és a vármegyék visszanevezése is napirenden lesz

Nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Itt a Samsung legújabb hajlítható telefonja: pillekönnyű, elfér a zsebedben és tartalomgyártáshoz is tökéletes

2019-ben mutattott be először a Samsung kinyitható készüléket, ezzel pedig kétségkívül ők lettek a foldable piac diktálói. A verseny...

Új mérettel rázta fel a hajtogatható telefonok kategóriáját a Samsung

A tartalomfogyasztási szokásokhoz igazították a képarányát, kézbe simuló lett az új Galaxy Z Fold8, de a modellcsalád két eddigi tagja...

Vidéki prókátor: Az orbánizmus még a futballban is csődöt mondott, semmi szükség, hogy a magyar adófizetők biztosítsanak luxusfizetéseket

Fülöp Botond a sporttámogatások körüli hírekre reagálva fejtette ki véleményét a közpénzek kivonásáról. Szerinte az állami...

Két hónapon belül Kovács Gergely másik alpolgármestere is lemondott a 12. kerületben

Vadász Gábor elébe ment az elmozdításának, és nyilvánosságra hozta Kovács üzeneteit. „Magyarázkodj te faszfej”, „baszakodjál...

Megvan a kormányzati ellenőrző szerv új elnöke

Megvan a júniusban felmentett Gaál Szabolcs Barna utódja.

0

Sport

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol

A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.

Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr

A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

0
0

Bulvár

Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Olyan képzésekért vették fel az uniós támogatást, amelyeket meg sem tartottak: Olaszországban csapott le az Európai Ügyészség

Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon és biztosítási kötvényekben, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Esz

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz

A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot

A július 20-ai távozását követően egy vízpartról posztolt a volt köztársasági elnök.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok

A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...

Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után

Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a

blogmorzsák

Kétszáz dolláros színház­élmény a nappaliban

Nem mindenki akar egy kisebb vagyont otthagyni a Broadwayen vagy a West Enden egyetlen musicalért.

byFANG: a hajtások művészete Párizsban

A Párizs és Sanghaj tengelyen működő divatház 2026-os őszi kollekcióját a Haute Couture Week idején mutatta be

0